Történelmi játszóház

Történelmi játszóház Szeghalmon_Gyula_2012.03.15

Gyereknap

2012. március 15. 10.45 óra
Történelmi játszóház: csákó- és pártakészítés, Táncház

A csákó története:
Kataonai föveg, a mult századbeli magyar katonaság által viselt, kemény nemezből készült kalpag módosított formája, mely nap- és néha nyak-ellenzővel is el van látva, teteje közönségesen fényezett vastag talpbőr. A C.-t több seregben, köztük a mienkben is a gyalogság csak díszben, a lovasság azonban, minthogy a C. a fejet karodvágások ellennémileg oltalmazza, háboruban is viseli. A C. elejének közepére tüzik az ország szineiot, vagy az uralkodó nevének ekxfőbetüit mutaó C.-rózsát s ez alá laklamazzák többnyire az orszgá címerét.

A párta története:
A párta már a honfoglalás korában is tartozéka volt a női fejviseletnek. A 13–15. századifolytonosságát régészeti anyag bizonyítja. A 15–18. századbeli leány karika- és előpárták és asszonyi kontypárták a nemesi női viseletben az európai koronka és diadém hatásának megfelelő formai változatokat mutatták. A 17. századi adatok szerint a párta pl. a debreceni közrend leányainak ékessége is volt, paraszti divatja a 18. századtól ismert. A 19. század derekán még pártában esküdött a debreceni menyasszony, de újabb leányfejdíszek, a homlokbársony, a pintli és a koszorú már a 20. század elején általában a párta örökébe léptek. A menyasszonyi fejdíszként használt koszorú sok helyen örökölte a párta nevét is.

Résztvevők: Szeghalmi Hagyományőr Egyesület, Fiatalok Közössége, Szeghalomért Egyesület, Sárrét Népdalköri Egyesület

Helyszín: A volt Fiúkollégium ebédlője Szeghalom Ady u. 2.
www.szeghalom.hu

A bejegyzés kategóriája: 2012 március
Kiemelt szavak: , , , , , , , , , , .
Közvetlen link.

Elnézést, a hozzászólás ezen a részen nem engedélyezett.