Harsonatábor és – kurzus

Harsonatábor és – kurzus Békéscsabán_Gyula_2012.07.23-29.

Ebben az évben is tehetséggondozó harsonakurzust valósítunk meg Békéscsabán.

2012. július 23. – 2012. július 29.
Harsonatábor és – kurzus

Ebben az évben is tehetséggondozó harsonakurzust valósítunk meg Békéscsabán, 2012. július 30. –augusztus 05. között.

A kurzus keretében a zeneművészeti közép és felsőfokú iskolákban tanuló növendékeknek kívánunk részvételi lehetőséget biztosítani, szakmai fejlődésük elősegítésére, nemzetközileg és országosan elismert előadók felkérésével.
Jelentkezni a csatolt, résztvevő által kitöltött jelentkezési lapon, és minimum a kurzusdíj (18 000 Ft) befizetésével lehet 2012. június 01-ig.

A kurzus előadói:
Dr. Hőna Gusztáv Harsonaművész, a Magyar Rádió és Televízió Szimfonikus Zenekarának szólóharsonása, tanszékvezető, egyetemi tanár a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen
Wagner Csaba Harsonaművész, a Berlini Staatsoper Tagja, Hochschule für Musik Franz Liszt Weimar, docens
Szűcs Csaba Harsonaművész, a békéscsabai Bartók Béla Művészeti Szakközépiskola, és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Zeneiskola harsonatanár, a Körösparti Vasutas Koncert Fúvószenekar karmestere Balogh Sándor, Harsonaművész, zeneszerző, a Budapesti Fesztiválzenekar művésze, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem tanára.
A foglalkozások Békéscsabán a Bartók Béla Zeneiskola (Békéscsaba, Szabadság tér 4.) termeiben kerülnek lebonyolításra.

A tábor részvételi díja: 45 000 Ft/hét
- kurzus díj/hét 18 000 Ft kötelező
- Szállásdíj,reggelivel/hét 18 000 Ft választható
- Étkezés,ebéd-vacsora/hét 9 000 Ft választható

A részvételi díj a következőket tartalmazza:
- Panzióban történő elhelyezés reggelivel,
- Napi étkezés (ebéd, vacsora) a békéscsabai Halcentrum
Vendéglőben
- Egyéni és csoportos szakmai foglalkozások, kamarafoglalkozások, de. és du.
- Záró koncert a békéscsabai Evangélikus Nagytemplomban

A tábor létszámát maximum 30 főre tervezzük. Ezúton kérem, hogy felhívásunkat jutassa el az érintettekhez. A jelentkezéseket időrendi sorrendben rögzítjük. A részvételi díj befizetéséről a résztvevőnek, vagy intézménynek, vagy támogatónak számlát állítunk ki. A befizetést kézpénzben, vagy átutalással is lehet teljesíteni, részletekben történő fizetés is lehetséges.

Helyszín: Bartók Béla Zeneiskola, Békéscsaba
www.bcsvmh.hu

A bejegyzés kategóriája: 2012 július
Kiemelt szavak: , , , , , , , , , , .
Közvetlen link.

Elnézést, a hozzászólás ezen a részen nem engedélyezett.