Barangolás a fák csendjében Szarvason

Barangolás a fák csendjében Szarvason
2012. 09. 23.

Az Arborétum és a “Pepi-kert” története az olasz eredetű Bolza család nevéhez fűződik. Bolza Péter tábornok 1798-ban lett szarvasi földbirtokos, amikor elvette feleségül Harruckern János György unokáját, Stockhammer Antóniát. Fiuk, Bolza József feleségével, gróf Batthyány Annával kezdte meg az Anna-liget fásítását. A parkban és a később épült kastélyban ma a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság működik. Az ifjú Bolza József – akit “Pepinek” becéztek – a mai Arborétum magasabban fekvő részein – amelyet az árvizek nem öntöttek el -, ültetett el néhány fát. Később a szarvasi kastélyt és a birtokot Bolza Pál (1861-1947) örökölte. Emellett nagybátyjától, Bolza Józseftől megkapta a jelenlegi Arborétum területén lévő “ligetes, fás legelőt”, ahol aztán a Körösök szabályozásának befejeztével, az 1890-es években kezdte meg a nagyobb arányú telepítést. Az Anna-ligeti park sok értékes fáját ültette át a mai helyére, illetve számos növényritkaságot hozott, hozatott a világ minden tájáról. Kertjének felügyeletét az 1940-es években az államnak ajánlotta fel. (forrás: www.pepikert.hu)

Helyszín: Szarvas, Arborétum
www.korostourist.hu

A bejegyzés kategóriája: 2012 szeptember
Kiemelt szavak: , , , , , , , , , , , , , , , , , , .
Közvetlen link.

Elnézést, a hozzászólás ezen a részen nem engedélyezett.